Meghoztam a részt. Bocsánat, hogy késtem, de közbe jött pár dolog. Viszont, ha minden jól megy akkor holnap már kész lesz az 5SOS blogom is és fent lesz a Prológus.:) Amint fent lesz legalább a Prológus a chatbe kirakom a blogot és akit érdekel ott megtalálja.:) Remélem tetszeni fog ez a rész (illetve az új blog is ;) ).
Jó olvasást!
Petra xxx
Visszatekintés:
Azt mondták, most jöttek a managertől és megmondták neki, hogy Oli most egy pár napig nem tud koncertezni. Szerencsére ma amúgy sem lett volna koncert, csak holnap lesz és Oli bármennyire is szeretne menni, nem fog. Pihennie kell.
*Másnap*
- Jó reggelt Álomszuszék! - keltegettem a Szöszit - Már 10 óra van. Ideje felkelni.
- Naa. Még 10 percet. Légyszi!
- Hoztam reggelit. - Ó, igen. A varázsszó: reggeli. Amire mindjárt kiugrik az ágyból.
Miután megreggeliztünk én elmentem otthonról, mert megbeszéltük Rékával, hogy találkozunk. Először nem nagyon akartam menni, mivel azt terveztem otthon maradok Olival, de elküldött mondván menj, érezd jól magad.
Rékánál találkoztunk. Úgy döntöttünk csajos napot tartunk. Először elmentünk egyet kávézni a Starbucksba és beszélgettünk. Sok mindenről szó volt és valahogy szóba került a banda is.
- Sajnos most elég sokat veszekszenek a fiúk. - húzta el a száját Réka.
- Mi? Hogy-hogy sokat veszekszenek? Hisz mindig olyan jól elvannak. Oli nekem nem is említett ilyet.
- Hát igazából annyi az egész hogy Oli ki akar menni külföldre szerencsét próbálni, zenélni, de a többiek pedig inkább itthon maradnának.
- Nekem ilyet nem is mondott a Szöszi. - csodálkoztam - Csak annyit tudok, hogy ki akar menni külföldre, de nem gondoltam, hogy ilyen komoly. Vajon miért nem mondta el?
- Én is csak azért tudom mert rosszkor voltam rossz helyen és hallottam, hogy veszekednek. Azán Ya Ou elmondta mi történt. De állítása szerint azért nem szóltak még, mert nem akartak belekeverni.
- Jó, de azért elmondhatták volna...
- Én is ezt mondtam. Mindegy... Ha hazamentünk kifaggatom Olit mi is ez az egész.
- Oké. Utána hívj fel mit mondott.
- Oksi. Na,szerintem fizessünk.
- Hagyd csak majd fizetem.
- Dehogy! Majd én.
- Nem, nem.
- Jó, oké. Meggyőztél. Majd én veszem a fagyit.
- Na? Mit csináljunk?
- Szerintem menjünk haza filmezni.
- Jó ötlet.
Így hát vissza mentünk Rékához filmmaratont tartani. Ezen a veszekedős dolgon viszont nem tudtam túl tenni magam. Egész nap ezen agyaltam. Már nagyon várom, hogy végre beszélhessek Olival.
Úgy döntöttünk, hogy a 'Felhők felett 3 méterrel'-t nézzük meg először. Már láttuk, nem egyszer, de mindig is örök kedvenc marad és hiába nézzük meg századszor akkor is sírunk rajta. Besötétítettük szobát, vittünk be chipset, popcornt és mindent amit még találtunk és édesség volt majd egy pohár innivalóval ültünk a laptop elé. Nem vagyok valami sírós típus, de ennek a filmnek a végén mindig bekönnyezek.
- Na mi legyen a második film? - kérdeztem.
- Őő...Láttad már 'A beavatott' című filmet? - kérdezte Réka.
- Még nem. Azt hiszem. - mondtam bizonytalanul.
Jó, lehet a legtöbben hülyének néznek, de sosem voltam tisztába egy film címeivel. Rengetegnek tudom a címét, de néhánnyal úgy vagyok, hogy azt mondom még nem láttam és mikor elkezdjük nézni, akkor rájövök, hogy jaaa... Én ezt már láttam.
- Oké. Akkor kezdjük el nézni.
Elindította a filmet majd úgy 10 perc múlva megint rákérdezett:
- Na? Láttad már?
- Nem.
- Mi az hogy nem láttad? - csodálkozott - Nagyon jó film. Négyes a kedvencem.
- Ki?
- Négyes. Még nem volt... Majd lesz, de nagyon helyes. Amúgy egy srác és az is ki fog derülni, hogy miért hívják így.
- Ahhaa.
Tényleg nem volt rossz film. Viszont mikor vége lett már el kellett volna indulnom haza. Egy részről azért is, mert kíváncsi vagyok Olivér hogy van, meg azért is mert arra is kíváncsi vagyok mi ez a veszekedés közte és a többi srác között. Fogalmam sem volt hány óra lehet, úgyhogy gyorsan elővettem a telefonom, hogy megnézzem az időt. Hupszi. Fél négy.
- Basszus, Réka!
- Miaz?
- Mi nem is ebédeltünk. - röhögtem - Mondjuk későn reggeliztem és teletömtük magunkat nasival.
- Miért? Hány óra? - kérdezte a barátnőm.
- Fél négy.
- És tényleg. - nevetett - Mindegy. Én nem is voltam éhes.
- Én sem. Mivel telezabáltuk magunkat chipsszel.
- Lehet, hogy nem ártana fogyózni egy kicsit. - nézett Réka a hasára.
- Mindegy mennyit eszel te úgyis mindig tiszta vékony maradsz.
- Jó, ez igaz.
- Na, mindegy. Viszont szerintem én most hazamegyek.
- Okés. Szia. - ölelt meg.
- Szia. - köszöntem el én is.
Most jöttem rá, hogy nem is kocsival jöttem, hanem gyalog. Na mindegy. Úgysem árt a kis séta.
- Halihó! Hazajöttem. - köszöntem hangosan, amint beléptem a lakásba és elindultam a nappali felé.
- Szia Édes! Már hiányoztál. - állta föl a kanapéról Oli.
- Te is nekem, Szöszi. - adtam neki egy csókot.
- Na, mizu? Mi jót csináltatok Rékával?
- Semmi érdekeset, viszont mesélt valamit amire kíváncsi vagyok. - tértem a lényegre.
- Igen? Na, és mi az?
- Azt mondta, mostanában elég sokat veszekedtek a fiúkkal. De nekem erről semmit nem mondtál... - néztem a szemeibe kissé csalódottan.
- Igen, és sajnálom, de nem akartalak belekeverni. Csak azért veszekszünk, mert ugye, mint tudod én külföldön is szeretnék szerencsét próbálni. Ők viszont itt akarnak maradni. Nekik is van egy elképzelésük, a zenélésről és nekem is. Ma is ezen agyaltam. Ezt még nem tudja senki... Neked is ma akartam elmondani, hogy min gondolkozom, de jó is hogy ennél a témánál vagyunk. Figyel... Ez nekem nagyon nehéz, de azon gondolkodom, hogy... Kilépek a bandából.
- Mi?? Kilépsz? De, hát ez az életed, a zene... Nem? - kérdeztem meglepetten. Nem számítottam erre, amit mond.
- Figyelj, én csak azért jöttem haza Angliából, mert megegyeztünk a fiúkkal, hogy itt elindulunk az X-faktorban és meglátjuk, hogy ez hogy fog működni, különben úgy volt, hogy Ők jönnek ki hozzám.
- Hmm. - sóhajtottam. - Figyelj! Bármi is legyen, én támogatlak... Akárhogy is döntesz. De... Hogy gondolod ezt az egészet? Mármint, hogy kilépsz, oké, de kiköltözöl Angliába? Vagy velünk mi lesz?
- Ezen már én is gondolkodtam. Mi lenne, ha kijönnél velem? - kérdezte vidáman.
- De nem hagyhatok csak úgy itt mindent...
- Nem most gondoltam. Pár hónap múlva.
- És a suli?
- Keresünk lakást, neked sulit, nekem munkát és valahogy szerencsét próbálok a zenében.
- És a fiúk? Mit fognak szólni? Nem érzik úgy, hogy cserben hagyod őket?
- Ez a dolog már régóta érődik bennem... Szerintem Ők is sejtik, hogy e így nem mehet sokáig. Bár a rajongók nem tudnak erről az egészről semmit, mert a színpadra nem visszük föl a feszültséget, nekünk nagyon nehéz.
- Mikor mondod el Nekik?
- Ma. Megbeszéltük, hogy este átjönnek, megbeszéljük mi legyen, mert ez a veszekedés nem mehet tovább.
- Oké. De... Réka azt mondta miután beszéltünk hívjam fel, hogy mi volt. Gondolom személyesen szeretnéd elmondani.
- Igen, megköszönném, ha nem mondanád el Neki.
- Jó, nem mondom.
- Köszi. - adott egy csókot.
- Viszont felhívom. - mentem a szobába.
Azt hittem már sosem veszi föl a telefont, mert már vagy 7x kicsöngött, amikor végre beleszól a telefonba:
- Szia Petra! - köszönt vidáman.
- Szio.
- Na, beszéltél Olival?
- Igen...
- És? Mi volt? - kérdezte türelmetlenül.
- Este úgyis átjönnek Bennyék... Jössz te is? Mert majd akkor elmondom.
- Ja, igen... Mondta Ya Ou, hogy kitalálnak valamit, a veszekedés miatt.
- Oké. Akkor majd találkozunk.
- Oki. Szia.
- Szia. - köszöntem el én is.
El sem hiszem, hogy Olivér ki fog lépni. Sosem gondoltam, hogy az egyik alapítótagként ilyet tesz. Engem is meglepett, de természetesen mellette állok és támogatom mindenben, csak meglepő volt. Remélem azért a fiúkkal nem romlik majd meg a kapcsolatuk... Főleg, hogy én az Ő barátnője, Réka pedig Ya Ou-é. Na mindegy... Majd meglátjuk mi lesz. Viszont az meg végképp nem lenne jó ha felbomlana a ByTheWay. Olyan jók együtt. Kár lenne érte. Uhh... És szegény rajongók. Mindegy. Nem az én dolgom.
A gondolatmenetemből a Szöszi zökkentett ki, aki épp bejött a szobába.
- Na? Beszéltél Vele? - kérdezte.
- Igen. Amúgy hányra jönnek?
- Fél 6-ra beszéltük meg.
- És most vaan... - néztem meg az időt - Negyed 5. Van itthon valami nasi?
- Szerintem van.
- Oké. Hogy fogod elmondani Nekik? - kérdeztem.
- Nem is tudom... Arra mindenképp kíváncsi vagyok, hogy sikerült a mai koncert. Nem szeretném, hogy úgy érezzenek, cserben hagyom őket.
Hamar eltelt az idő, és fél 6 lett, amikor csöngettek Természetesen Bennyék voltak azok...
*Másnap*
- Jó reggelt Álomszuszék! - keltegettem a Szöszit - Már 10 óra van. Ideje felkelni.
- Naa. Még 10 percet. Légyszi!
- Hoztam reggelit. - Ó, igen. A varázsszó: reggeli. Amire mindjárt kiugrik az ágyból.
Miután megreggeliztünk én elmentem otthonról, mert megbeszéltük Rékával, hogy találkozunk. Először nem nagyon akartam menni, mivel azt terveztem otthon maradok Olival, de elküldött mondván menj, érezd jól magad.
Rékánál találkoztunk. Úgy döntöttünk csajos napot tartunk. Először elmentünk egyet kávézni a Starbucksba és beszélgettünk. Sok mindenről szó volt és valahogy szóba került a banda is.
- Mi? Hogy-hogy sokat veszekszenek? Hisz mindig olyan jól elvannak. Oli nekem nem is említett ilyet.
- Hát igazából annyi az egész hogy Oli ki akar menni külföldre szerencsét próbálni, zenélni, de a többiek pedig inkább itthon maradnának.
- Nekem ilyet nem is mondott a Szöszi. - csodálkoztam - Csak annyit tudok, hogy ki akar menni külföldre, de nem gondoltam, hogy ilyen komoly. Vajon miért nem mondta el?
- Én is csak azért tudom mert rosszkor voltam rossz helyen és hallottam, hogy veszekednek. Azán Ya Ou elmondta mi történt. De állítása szerint azért nem szóltak még, mert nem akartak belekeverni.
- Jó, de azért elmondhatták volna...
- Én is ezt mondtam. Mindegy... Ha hazamentünk kifaggatom Olit mi is ez az egész.
- Oké. Utána hívj fel mit mondott.
- Oksi. Na,szerintem fizessünk.
- Hagyd csak majd fizetem.
- Dehogy! Majd én.
- Nem, nem.
- Jó, oké. Meggyőztél. Majd én veszem a fagyit.
- Na? Mit csináljunk?
- Szerintem menjünk haza filmezni.
- Jó ötlet.
Így hát vissza mentünk Rékához filmmaratont tartani. Ezen a veszekedős dolgon viszont nem tudtam túl tenni magam. Egész nap ezen agyaltam. Már nagyon várom, hogy végre beszélhessek Olival.
Úgy döntöttünk, hogy a 'Felhők felett 3 méterrel'-t nézzük meg először. Már láttuk, nem egyszer, de mindig is örök kedvenc marad és hiába nézzük meg századszor akkor is sírunk rajta. Besötétítettük szobát, vittünk be chipset, popcornt és mindent amit még találtunk és édesség volt majd egy pohár innivalóval ültünk a laptop elé. Nem vagyok valami sírós típus, de ennek a filmnek a végén mindig bekönnyezek.
- Na mi legyen a második film? - kérdeztem.
- Őő...Láttad már 'A beavatott' című filmet? - kérdezte Réka.
- Még nem. Azt hiszem. - mondtam bizonytalanul.
Jó, lehet a legtöbben hülyének néznek, de sosem voltam tisztába egy film címeivel. Rengetegnek tudom a címét, de néhánnyal úgy vagyok, hogy azt mondom még nem láttam és mikor elkezdjük nézni, akkor rájövök, hogy jaaa... Én ezt már láttam.
- Oké. Akkor kezdjük el nézni.
Elindította a filmet majd úgy 10 perc múlva megint rákérdezett:
- Na? Láttad már?
- Nem.
- Mi az hogy nem láttad? - csodálkozott - Nagyon jó film. Négyes a kedvencem.
- Ki?
- Négyes. Még nem volt... Majd lesz, de nagyon helyes. Amúgy egy srác és az is ki fog derülni, hogy miért hívják így.
- Ahhaa.
Tényleg nem volt rossz film. Viszont mikor vége lett már el kellett volna indulnom haza. Egy részről azért is, mert kíváncsi vagyok Olivér hogy van, meg azért is mert arra is kíváncsi vagyok mi ez a veszekedés közte és a többi srác között. Fogalmam sem volt hány óra lehet, úgyhogy gyorsan elővettem a telefonom, hogy megnézzem az időt. Hupszi. Fél négy.
- Basszus, Réka!
- Miaz?
- Mi nem is ebédeltünk. - röhögtem - Mondjuk későn reggeliztem és teletömtük magunkat nasival.
- Miért? Hány óra? - kérdezte a barátnőm.
- Fél négy.
- És tényleg. - nevetett - Mindegy. Én nem is voltam éhes.
- Én sem. Mivel telezabáltuk magunkat chipsszel.
- Lehet, hogy nem ártana fogyózni egy kicsit. - nézett Réka a hasára.
- Mindegy mennyit eszel te úgyis mindig tiszta vékony maradsz.
- Jó, ez igaz.
- Na, mindegy. Viszont szerintem én most hazamegyek.
- Okés. Szia. - ölelt meg.
- Szia. - köszöntem el én is.
- Halihó! Hazajöttem. - köszöntem hangosan, amint beléptem a lakásba és elindultam a nappali felé.
- Szia Édes! Már hiányoztál. - állta föl a kanapéról Oli.
- Te is nekem, Szöszi. - adtam neki egy csókot.
- Na, mizu? Mi jót csináltatok Rékával?
- Semmi érdekeset, viszont mesélt valamit amire kíváncsi vagyok. - tértem a lényegre.
- Igen? Na, és mi az?
- Azt mondta, mostanában elég sokat veszekedtek a fiúkkal. De nekem erről semmit nem mondtál... - néztem a szemeibe kissé csalódottan.
- Igen, és sajnálom, de nem akartalak belekeverni. Csak azért veszekszünk, mert ugye, mint tudod én külföldön is szeretnék szerencsét próbálni. Ők viszont itt akarnak maradni. Nekik is van egy elképzelésük, a zenélésről és nekem is. Ma is ezen agyaltam. Ezt még nem tudja senki... Neked is ma akartam elmondani, hogy min gondolkozom, de jó is hogy ennél a témánál vagyunk. Figyel... Ez nekem nagyon nehéz, de azon gondolkodom, hogy... Kilépek a bandából.
- Mi?? Kilépsz? De, hát ez az életed, a zene... Nem? - kérdeztem meglepetten. Nem számítottam erre, amit mond.
- Figyelj, én csak azért jöttem haza Angliából, mert megegyeztünk a fiúkkal, hogy itt elindulunk az X-faktorban és meglátjuk, hogy ez hogy fog működni, különben úgy volt, hogy Ők jönnek ki hozzám.
- Hmm. - sóhajtottam. - Figyelj! Bármi is legyen, én támogatlak... Akárhogy is döntesz. De... Hogy gondolod ezt az egészet? Mármint, hogy kilépsz, oké, de kiköltözöl Angliába? Vagy velünk mi lesz?
- Ezen már én is gondolkodtam. Mi lenne, ha kijönnél velem? - kérdezte vidáman.
- De nem hagyhatok csak úgy itt mindent...
- Nem most gondoltam. Pár hónap múlva.
- És a suli?
- Keresünk lakást, neked sulit, nekem munkát és valahogy szerencsét próbálok a zenében.
- És a fiúk? Mit fognak szólni? Nem érzik úgy, hogy cserben hagyod őket?
- Ez a dolog már régóta érődik bennem... Szerintem Ők is sejtik, hogy e így nem mehet sokáig. Bár a rajongók nem tudnak erről az egészről semmit, mert a színpadra nem visszük föl a feszültséget, nekünk nagyon nehéz.
- Mikor mondod el Nekik?
- Ma. Megbeszéltük, hogy este átjönnek, megbeszéljük mi legyen, mert ez a veszekedés nem mehet tovább.
- Oké. De... Réka azt mondta miután beszéltünk hívjam fel, hogy mi volt. Gondolom személyesen szeretnéd elmondani.
- Igen, megköszönném, ha nem mondanád el Neki.
- Jó, nem mondom.
- Köszi. - adott egy csókot.
- Viszont felhívom. - mentem a szobába.
Azt hittem már sosem veszi föl a telefont, mert már vagy 7x kicsöngött, amikor végre beleszól a telefonba:
- Szia Petra! - köszönt vidáman.
- Szio.
- Na, beszéltél Olival?
- Igen...
- És? Mi volt? - kérdezte türelmetlenül.
- Este úgyis átjönnek Bennyék... Jössz te is? Mert majd akkor elmondom.
- Ja, igen... Mondta Ya Ou, hogy kitalálnak valamit, a veszekedés miatt.
- Oké. Akkor majd találkozunk.
- Oki. Szia.
- Szia. - köszöntem el én is.
El sem hiszem, hogy Olivér ki fog lépni. Sosem gondoltam, hogy az egyik alapítótagként ilyet tesz. Engem is meglepett, de természetesen mellette állok és támogatom mindenben, csak meglepő volt. Remélem azért a fiúkkal nem romlik majd meg a kapcsolatuk... Főleg, hogy én az Ő barátnője, Réka pedig Ya Ou-é. Na mindegy... Majd meglátjuk mi lesz. Viszont az meg végképp nem lenne jó ha felbomlana a ByTheWay. Olyan jók együtt. Kár lenne érte. Uhh... És szegény rajongók. Mindegy. Nem az én dolgom.
A gondolatmenetemből a Szöszi zökkentett ki, aki épp bejött a szobába.
- Na? Beszéltél Vele? - kérdezte.
- Igen. Amúgy hányra jönnek?
- Fél 6-ra beszéltük meg.
- És most vaan... - néztem meg az időt - Negyed 5. Van itthon valami nasi?
- Szerintem van.
- Oké. Hogy fogod elmondani Nekik? - kérdeztem.
- Nem is tudom... Arra mindenképp kíváncsi vagyok, hogy sikerült a mai koncert. Nem szeretném, hogy úgy érezzenek, cserben hagyom őket.
Hamar eltelt az idő, és fél 6 lett, amikor csöngettek Természetesen Bennyék voltak azok...
